A taxisofőr beletaposott a fékbe, a kerekek csikorogtak, a taxi kifarolt, de az utolsó pillanatban sikerült megállnia néhány centire a másik autótól. A vétkes sofőr az öklét rázta, dudált és ordítozott haragjában. David azonban meglepetten látta, hogy a taxisofőr csak kedvesen mosolyog és integet felé.
"Ez az alak az imént kis híján ronccsá törte a taxiját, minket pedig mentővel szállíthattak volna kórházba - jegyezte meg David értetlenkedve.
- Hogyan lehetséges, hogy maga még csak vissza sem kiabált?
Hogy volt képes ilyen nyugodt maradni?"
A taxisofőr válasza - amit Dávid kukásautó-törvényszerűségnek nevez - így hangzott:
"Sok ember olyan, mint a kukásautó. Úgy közlekednek, hogy tele vannak szeméttel: rengeteg frusztrációt, haragot, csalódást hordoznak magukban. Amikor már annyi a szemetük, hogy több nem fér el bennük, keresnek egy helyet, ahol ki adhatják magukból - és ha hagyjuk, akkor pont ránk ömlesztik.
Úgyhogy, amikor valaki ránk akarja szórni a piszkot, nem kell személyes sértésnek vennünk, hiszen konkrétan semmi köze hozzánk. Egyszerűen mosolyogjunk, integessünk, kívánjuk neki a legjobbakat, és menjünk tovább. Higgye el, így boldogabbak lehetünk!"
Sikeres emberek nem engedik, hogy a kukásautók rájuk ömlesszék a szemetet.
Ha valaki mégis ránk pakolja a terheit, ne idegeskedjünk, ne haragudjunk és ne is sértődjünk meg.
Ha ugyanis elkövetjük ezt a hibát, mi fogjuk cipelni ezeket a terheket, és végül mi fogjuk ráönteni valaki másra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése